AKKOR PARÁZZ, HA TÖKÉLETES A KAMASZ

para

Környezetedben mindenki arról panaszkodik, hogy nem bír kamasz gyermekével? Te értetlenül nézed a többiek küzdelmét, nem is érted miről beszélnek? Vagy éppenséggel olyan határozottsággal fogjátok az apjával, hogy esze ágában sincs deviánskodni?

Hiszen a tied tök jó fej.

Nagyon klasszul viselkedik, nincsenek kirohanásai, nem lóg éjjel-nappal a barátaival vagy zárkózik a szobájába, nem szeretne agyrém cuccokat magának, nem próbálja ki a cigit vagy a piát és a suliban is jól teljesít.

A barátnőid irigykedne, mindenki csodál benneteket.

Na, akkor elérkezett az idő, hogy gyanakodj egy kicsit!

 

Mit is értek ez alatt? Miért kellene éppen azon parázni, ha a kamasz jól működik? Hiszen tényleg nagyon sokunk számára megerőltető ez a változó ideig tartó, de a 12-21 éves kor közé tehetői időszak, mikor is a” kicsiből szépen lassan nagy” lesz.

Azért érdemes aggódni ezen, mert a kamasz éppen akkor működik jól, ha problémás. Mert ebben az időszakban ez a dolga.

A kamaszkor nem csak a testi, hanem a lelki fejlődések korát is jelenti. Nem csak megnő az aprónép, megváltozik a külseje, hangja, mozgása, hanem önállósodik, véleménye, világnézete alakul ki, igazi barátai lesznek, szerelmei szövődnek lelki és testi értelemben.

Akkor tud önálló, felnőtt személyiség válni belőle, ha tőlünk szülőktől szépen lassan leválik. Ezt a folyamatot a természet úgy alakította ki, hogy nehéz és fájdalmas legyen ez a leválás. Hiszen ha nem válna a hormonok hatására küzdelmes viszony szülő és gyermek között, talán nem is sikerülne érzelmileg kellőképpen felnőtté válni. A szülőtől való megfelelő eltávolodás alapfeltétele ennek. Ezen az eltávolodáson nem azt kell érteni, hogy

nem akar a gyerek többé a szülőtől semmit, hanem azt, hogy nem akar többé már gyerek lenni. Vagyis nem akar olyan személy lenni, aki mindenkinek szót fogad, követi a szülői utasításokat, megy az előre kitaposott úton és kiszolgálják minden lépését.

Mert a felnőttség éppen azt jelenti, hogy bár néha tévedek, de önállóan hozok döntéseket az életem és a sorsom alakulása felől, tudok mérlegelni és vállalom a tetteimért a felelősséget.

Mi szülők legszívesebben egy életen keresztül folyamatosan óvnánk és védenénk a gyermekünket, megmondanánk hogyan is lesz jó neki, mert mi már ezt tudjuk, hiszen tapasztaltuk. De ezt neki egyedül kell megtapasztalni. Mi a következő lépés? Elkezd lázadni az addig megszokott sémák ellen, és teszi mindezt a kortárs csoportok segítségével, megfigyelésével, a mi felnőtt életünk kritizálásával, hiszen keresi saját identitását.

Ha azt látjuk, hogy kamaszunk mindenben megfogadja a tanácsainkat, szinte a legjobb barátunk lesz, engedelmes, nem lázadó és mindig mindenhol jól teljesít, érdemes megfigyelnünk, nem akar-e túlzottan a MI elvárásainknak megfelelni.

Nem azt az életet éli-e, amit MI szerettünk volna élni. Nem követelünk-e túl sokat tőle, nem kap-e olyan feladatokat, amik meghaladják életkorát? Mert sajnos, ha ez történik, elmaradhat az igazi leválás. Felnőtt korában is abban a szerepben ragadhat, amit mi raktunk rá még gyerekként. Szorongó, boldogtalan felnőtt ember válhat belőle, aki nem tudott végigmenni azon az önállósodási folyamaton a maga sok buktatóival, melyből a tapasztalatokat szerezhette volna, abban az időszakban, amit úgy hívnak kamaszkor.

Igen, kár, hogy a kamaszkor éppen arra az időszakra esik, amikor az iskola egyébként is sok terhet rak a gyerekre. De bízzunk benne, hogy az első tíz évben megkapta tőlünk már azokat az iránymutatókat, amik továbbviszik a fejlődés útján.

Sok boldogtalan, kiégett felnőtt, aki hirtelen életközép táján otthagy munkát, családot, mindent, és kezd hihetetlen kalandokba,”jó kamaszként” viselkedett. Nem tombolta ki magát, nem alakult ki a felnőtt személyisége és így próbál most felnőttként pótolni sok elveszett évet és tapasztalatot.

Ellenben hány konszolidált és ma sikeres ember számol be arról, hogy annyira „rettenetes kamasz” volt, hogy a szülei már az ablak előtt tolongtak melyik ugorjon ki előbb miatta.

Természetesen ez mégsem jelenti azt, hogy minden elfogadott ebben az időszakban.

Mire figyeljünk tehát?

Ne akarjuk, hogy minta kamasz legyen, sőt próbáljuk megérteni, mi lehet az oka, ha nem indulnak el a fent leírt „rettenet korszakok”. És ami a legfontosabb: a kitartás, mert a nehéz évek után egy csendesebb, kellemesebb, „szülőhöz visszatalálós” időszak következik, de már felnőttként.

0
0
0
s2smodern
powered by social2s